MiNdeN aMi ToRReS DaNi éS a VeNi StyX!!!
MiNdeN aMi ToRReS DaNi éS a VeNi StyX!!!
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Klipp
Veni Styx:EuroPunk
 
Nah hányan vagyunk??
Indulás: 2005-11-28
 
Linkek
 
köszöntö
 
Egy kis zene
 
 
Szavazás
Ki a kedvenced a Veni Styxből?????

Dani
Bali
Szabi
Matyi
Pogesz
mindenki
senki
utálom
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
 
A Veni Styxről
 
 
SzABiRóL

1981. augusztus 6-án Szegeden, abban a gyönyörű városban keltem ki a tojásból és ott kezdtem zenei pályámat is: Már 3 éves koromban volt egy kedvenc számom, ez pedig a Csiga-Biga c. dal, melyet nagybá- tyám gitározott, én pedig énekel- tem, ha azt nézzük ez volt az első bandám! Ja és persze nagynéném kísért néha fuvolán! Jeee! :)

Komolyabban 16 éves koromban kezdtem el zenélni és röviden, a K.G. nevű punkrock bandában csépeltem a dobokat. Pogesz barátommal ekkoriban már szemléltük egymás verejtékezését a dobok mögött, és valójában így ismerkedtünk meg!

2000-2004-ig a Juhász Gyula Tanár- képző Főiskolán okultam, és lettem 2004-re számítástechnika-technika szakos tanár. Szerettem ezt a sulit sok jó embert megismertem, tanára- imtól sokat tanultam.

Csizmadia Lászlónál kezdtem dobot tanulni 1998-ban, ez így ment 2003- ig! Pogesz ekkor már Pesten tanult és elhívott egy próbára, ahol latint játszott számomra ismeretlen arcok- kal, na ott ismertem meg a többiek egy részét (Danit biztos:) Véletlenül ott volt nálam egy pár bongó és egy kolomp…, hát így lett, hogy csöröm- pölhettem egy kicsit ennek a csa- patnak!  Ezt a dolgot még jó párszor
megismételtük, az a helyzet, hogy nagyon tetszett!

2004-ben feljöttem Pestre, ahol Nesztor Iván vett a szárnyi alá dob- téren és jelenleg is nála tanulok! 2005-től pedig Szendi Gábor tanít a kongázás rejtelmeire!

2005. március 15-én pedig meg- alakult a Veni Styx MINDENKI NAGY ÖRÖMÉRE!! :)

 
Menü
 
Rajongók vagyok
 
 
 
Szavazás
Ki a legjobb pasi a Veni Styxbe???

Dani
Bali
Szabi
Matyi
Pogesz
mindenki
nem tetszik egyikőjük sem
bocs,de pasi vagyok :))
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
A legjobb album

Az év legjobb albuma :
Torres Dani és a Veni Styx
 "Versus"

Bravo Otto Videó,KATT IDE!

 
Veni ChAt
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!